Egy segítőkész blogolvasótól kaptam egy linket a múltheti DOHC blokkra applikált karbiról.

Kissé elszörnyülködtem, mikor megláttam ezt a robbantott ábrát:

86 darabból áll, kezdve a nagyobb felismerhető daraboktól a kétségbeejtően apró izékig. Zsiguli karbihoz már volt szerencsém, de ez egészen más dimenzió. Ráadásul ebből kettő kell és hogy lehet őket egyformára beállítani!!!??? Asszem az autodidakta autóépítés idáig működik. Elképzelem, hogy szerzek ilyet bontóból. Mivel a műhelyben nincs jó munkaasztal, hazaviszem, szétszedem. Ott fog figyelni az a koszvadt cucc a szépszobában. WD40 foltok az IKEA kanapén, benzinszag. Párom lesúlytó mosollyal nyugtázza igyekezetem, majd közli, hogy nincs kamaty, amíg ez a borzadály el nem tünik. Jó - gondolom, majd csak megoldom sajátkezüleg. Aztán persze győz a józan ész, meg a szaporodási ösztön, elpakolom. Közben egy pár alátét elhullik, nem gond, majd keresek helyettünk másikat. És ezzel megadtam a kegyelemdöfést az egykori autóipari csúcstechnikának. Egy hét múlva lövésem se lesz mi, mihez passzol, összefüggéstelen fémhulladékká válik az egész...Egy hónap múlva még halványan felsejlik, hogy mi is az a zacskóban, mielött hozzányúltam.

Szóval kábé ilyen csávó vagyok, de talán mire erre sor kerül sikerül a genetikát tanult képességekkel felülírni...

Komolyra fordítva a szót, tetszik ez a karbi, csak kissé bonyi, így elsőre. Mivel villamosmérnök vagyok cseppet sincs ellenemre az elektronikus befecskendezés, sőt. Most az az ötlet látszik befutónak, hogy megtartjuk az injektort, inkább csinálunk egy másik szívócsövet a levegőnek. No, de ez mire komolyan foglalkozni kell vele még sokat változhat...